2009. december 8., kedd

szánj rá 2 percet:D

Nagy (nagyon nagy) társasággal mendegélünk egy furcsa vidéken,széles földúton. Körülöttünk hegyecskék, elég csöndes minden, csak mi vagyunk vidámak és hangosak. Kezemben az Egy gyűrű ami vastag és fekete, és még 3 másik amik a tündéké, de inkább csavaros fülbevalók és fültágítók kagylóból mint gyűrűk.. Addig macerálom őket míg végül mind a 3at eltöröm az Egy kivételével. Mordor felé megyünk,nembaj oda úgyis csak ez az egy kell.
Megállunk egy tavacskánál aminek partján egy nagy kerek kő áll, rajta egy odafixált nullásgéppel aminek az a célja hogy az arrajáró törpöknek megborotválja a lábát. Olyan mint egy műemlék és a kő körül a víz televan szőrrel.

Mordor: hasonló egy Miyazaki féle rémképhez, fekete minden olyan mintha egy szurdokba mennél és csak fekete alapon sárga és piros reklámokat látsz és fekete masszák jönnek szembe mint egy bevásárlóközpontban a tömeg. Minden masszaember aki szembejön ránknéz és tudja hogy azt visszük és somolyognak hogy úgysem tudjuk hol a katlan.
Aztán megtaláljuk egy falra kihelyezett térképen és odavisszük. A parkoló alatt volt.

Na ezt magyarázza meg az álomfejtő b*szod!
(nem, nemettem semmit lefekvés előtt O___o)

Nincsenek megjegyzések: