2009. május 2., szombat

éksjdbfáajkdfáas.
Sokminden a történés és lusta vagyok jegyzetelni. Pedig kéne, elvégre valahogy meg kell örökítenem a történéseket különben elfelejtem.

Röviden. Vasárnap találkoztam a papírfiú Noával (papirocska.blogspot.com) és kellemes délutánoztunk a gödörnél (jópár sör társaságában). Őt még love.hu-n szedtem össze de le volt tiltva aztán most valami isteni sugallatra visszavettem (az isteni sugallat az index.hu volt ahol láttam vele egy interjút mert nyert a képregényfesztiválon.) Végülis elkísért munkába aztán pedig értem is jött... nyehe, jó hosszú randi, másnap délig tartott. Azóta sajnos keveset beszéltünk mert haza kellett utaznia vidékre de jövőhéten elvileg találkozunk. Ki tudja, talán most nekemis összejön egy kis boldogság.

Munka: szépen elterveztem hogy mivel az egyik csaj kilépett a hostessek közül, és ketten nehezen bírják a hetet majd én jól beállok, elvégre ismerem már a munka csínját-bínját hiszen Lonának szinte minden nap segítek ha ottvagyok. Lona végülis beszélt az egyik teremfőnökkel..aki közölte hogy én felejtsem el a hostesskedést maradjak csak fotósnak. Másnap már a volt fotóskollégámnak fel is ajánlotta hogy jöhetne hostessnek. Diszkrimináció?!!hol?!

ami viszont fun: Lona ismer 2 fotós srácot is (1ik volt iparos..!) akiknél esetleg érdeklődhetek nem kell-e nekik kisinas. A másik fun hogy anyám is most talált meg hasonlóval, ugyanis egy exalkesz ismerőse menedzsel egy csomó helyet (zp, hajók stb) és igencsak szereti felkarolni a fiatalokat, nem utolsósorban fotósokat is. Hétfőn adja át anya az önéletrajzomat neki.

ami nagyon nem fun: szerdán voltam zp-ben és elhagytam a diákomat és a bérletemet. A felnőtt bérlet kb a mostani fizum 3/4-e. Jópofa lessz.
.

Nincsenek megjegyzések: